A gyors, megnyerő külsejű városi terepjárót is áram hajtja.

Nagyot vállalt a Jaguár: egy teljesen elektromos városi terepjárót épített, mely első komoly riválisként mutatkozik az eddigi Tesla dominanciával szemben.

Az I-Pace valami új dolog kezdetét jelzi: a nagy gyártók is beszállnak az elektromosautó- iparba, és többé már nem csak kirakat-autókat gyártanak. Ezek a járgányok joggal kívánatosak, áruk pedig a hasonló kaliberű gépekhez képest még csak nem is olyan húzós.

Az I-Pace két elektromotort használ, tengelyenként egyet, hogy folyamatos négykerék- meghajtást biztosítson vezetője számára. A két motor együtt összesen 394 lóerőre képes, illetve 695 Nm nyomaték tapasztja a gumikat az aszfalthoz, mely egyetlen sebességi fokozatban érhető el. A 90kWh-s akkumulátor a padló alatt kapott helyet, mellyel az autó a Jaguár állítása szerint 480 kilóméter távolságot is képes megtenni egy töltéssel.

Nulláról százra 4,8 másodperc alatt képes felgyorsulni, a 200 km/h-s csúcssebessége pedig mindenképp kiemelkedő a kategóriát tekintve. A töltésre már kicsivel többet kell várni, 10 órába telik, mire nulláról 80%-ra feltöltjük egy átlagos (7kW-os) otthoni töltővel. A gyorstöltés választása esetén 45 perc alatt tölthető fel, melyhez 100kW-os töltő szükséges.

A fenti adatok után a külsejét tekintve is új autó az I-Pace. Ha valaki elég merész kiadni közel 26 millió forintot az alapdarabért, vagy 34 milliót a ’First Edition’ csomagért, joggal várhatja el, hogy árához mérten teljesítsen, és közben felkeltse mindenki figyelmét.

A kocsi szépsége magával ragadó. A 20 colos felnik tökéletesen egészítik ki a jármű látványtervét – bár természetesen elérhető 18-as és 22-es opció is a merészebbeknek. Az arányok tökéletesen eltaláltak: a benyomott orr-rész – mely a Jaguár védjegye – gyönyörűen helyezi előbbre az első kerekeket, és a magas, szögletes hátsó rész, mely megadja az I-Pace jellegét. A hátsó szárny, a sportos motorháztető és a kasztniba illeszkedő kilincsek további apró részletek, melyek megkülönböztetik a Jaguár elektromos terepjáróját a konkurenciától.

Az autó külleme nem hirtelen üt meg, hanem szép lassan szippantja be használóját.

Mekkora napelemes rendszerre van szüksége? Tudja meg MOST!

Kalkulátorunkkal pár perc alatt kiszámolhatja, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége. A kalkulációt követően 5 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk. Kattintson, ha nem akar heteket várni egy árajánlatra!