Nagy-Britanniában 23 évet adnak a hagyományos autóknak. Ez azt jelenti, hogy 2040-től meg fogják tilatni a benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.

A terv szerint, 3 milliárd font az előirányzott költségvetés a több évtizedes környezetvédelmi programra. A terv elsődleges célja, hogy 2040-től csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba Nagy-Britanniában.

Már 2020-tól kezdődően – az átmeneti időszakban – a dízelautók számát igyekezne csökkenteni a kormány. Mindezt úgy valósítanák meg, hogy a dízelüzemű személyautók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez.

Nagy-Britanniában 10 millióra emelkedett a dízelmotorral szerelt autók száma. A korábbi kormányok ösztönözték az ilyen járművek vásárlását, az alacsonyabb széndioxid-kibocsátás miatt. Mostanra azonban kimutatták, hogy jelentősen megnőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma Londonban.

Ezzel egyidőben a BMW bejelentette, hogy 2019-től kezdve elkezdi gyártani a Mini modelleket elektromos változatban az Oxford melletti üzemben. A BMW tulajdonában lévő cég évente 360 ezer elektromos Mini legyártását tervezi.

francia kormány szintén bejelentette, hogy 2040-ig megtiltja a benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.

 

Számolja ki mekkora rendszerre van szüksége!

Kalkulátorunk segítségével pár perc alatt pontosan kitudja számolni, hogy mekkora napelem rendszerre van szüksége. A villanyszámláját így teljesen lenullázhatja. A kalkulációt követően 15 percen bellül részletes árajánlatot is küldünk a kiszámolt napelem rendszerhez. Használja a kalkulátorunkat, ha nem akar napokat, vagy heteket várni egy árajánlatra!