Tetőtípusok

Korábbi, „Miért fontos a tájolás és a földrajzi elhelyezkedés országon belül?” című cikkünkben már részben érintettük a napelemes rendszerek telepítésére alkalmas tetőtípusokat. Ebben a cikkben alapvetően a ferde és lapos tetőt különböztettük meg egymástól. Mint írtuk, előbbi esetben a ferde tető adottságát kihasználva kerülnek telepítésre a napelemek úgy, hogy a napsugarak beesési szöge a lehető legnagyobb mértékben közelítsen a merőlegeshez. Hazánkban a leggyakrabban épített sátortetős megoldások esetében a 35 és 45 fok közötti szerkezetek a jellemzők. Ezek a legoptimálisabbak azon a szélességi fokon, ahol Magyarország is elhelyezkedik. A lapos tetők esetében a tartószerkezeteket a kivitelezők szintén úgy alakítják ki, hogy ebbe a szögtartományba essenek a napelemtáblák, így ugyanazt a hatásfokot lehet elérni, mint a ferde tetőkre telepítettek esetében.

naperőmű székesfehérvár

Megfelelő tetőszerkezet és tetőborítás

A napelemek elhelyezésének több korlátozó tényezője is van. Ilyen jellegű akadály lehet az épület maga, vagy tetőszerkezetének állékonysága, illetve a tető nem megfelelő elemekkel való borítottsága. Mindkét esetre felhívják a figyelmet a kivitelezők és a pályázati lehetőségek is, mivel fontos, hogy a rendszerek telepítéskor és működésük során ne veszélyeztessék a szerelők, illetve az épületben élők/dolgozók testi épségét és egészségét.

Az egyik legfontosabb szempont, hogy a tetőszerkezetet alkotó szarufa vagy fémszerkezet alkalmas legyen a napelemek tartószerkezetének rögzítésére. A tetőborítás igen sokrétű lehet, de szerencsére a különböző típusú, márkájú cserepek és fém lemeztetők mind megfelelnek a telepítés elvégzéséhez. Napelemes rendszerek rögzítésekor a különböző palatetők jelenthetnek egyedül problémát, ugyanis a szerkezet rögzítésekor ezek könnyedén eltörhetnek, illetve bizonyos típusaik azbesztet tartalmaznak, ami egészségre káros hatású a szállópor révén.

Napelem referencia

Alternatív lehetőség

Mikor az elhatározás már megvan, viszont fény derül arra, hogy épületünk valamilyen okból kifolyólag mégsem alkalmas a napelemes rendszer fogadására akkor alternatív megoldás után kell néznünk.  Ilyen alternatíva az úgynevezett carport (kocsibeálló). Ezek általában olyan könnyűszerkezetes, oldalfal nélküli létesítmények, amelyek gépkocsik fedett, környezeti elemektől védett parkolását tudják biztosítani. – De mit is lehet kezdeni ezzel a kihasználatlan, kellően nagy tetőfelülettel? – Természetesen ezek is alkalmasak arra, hogy napelemeket helyezzünk el rájuk és biztosítsuk vele ingatlanunk áramfogyasztását. Így kijelenthetjük, hogy két legyet ütünk egy csapásra: biztonságban tudhatjuk gépkocsinkat, és emellett még zöld energiát is előállítunk.

Ha Ön is szeretne saját napelemes rendszert, kérjen ajánlatot. Az ingyenes kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk.

Mekkora napelemes rendszerre van szüksége? Tudja meg MOST!

Kalkulátorunkkal pár perc alatt kiszámolhatja, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége. A kalkulációt követően 5 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk. Kattintson, ha nem akar heteket várni egy árajánlatra!