A háztartási napelemes rendszerekhez hasonlóan a naperőművek esetében is számos szempont megvizsgálására is kiemelt figyelmet kell fordítani annak érdekében, hogy az esetlegesen később jelentkező hibákat és veszélyeket elkerüljük. Következő cikkünkben elsőként a rizikófaktorokat mutatjuk be, majd arról ejtünk szót, hogy miként lehet elkerülni a felsorolt hibákat.

NAPERŐMŰVEK TERVEZÉSI HIBÁI ÉS VESZÉLYEI

Az egyik legalapvetőbb hibát a nem megfelelően megtervezett rendszer jelenti. Tudnunk kell, hogy egy kiterjedt területen található napelemfarm sokkal komplexebb beruházást jelent, mint egy családi ház, vagy csarnok tetejének napelemekkel való fejlesztése. Ezek a napelemparkok sajátos tulajdonságokkal rendelkeznek, melyekre minden esetben nagy figyelmet kell fordítani. Fontos tudni, hogy a tervezést nem tudja bárki elvégezni, sok esetben megfelelőnek tekinthető felsőfokú végzettséggel rendelkező mérnökök sem. A napelemparkok igen speciális beruházásoknak számítanak, nem kezelhetők szimplán energetikai fejlesztésként. Gyakori hiba, hogy a tervező és a projektmenedzser egy és ugyanazon személy. Ez pedig nem túl hatékony megoldás annak ellenére, hogy csak egy személy kerül így alkalmazásra, mert szükség van az elméleti mellett a gyakorlati látásmódra is.

A tervezési hiányosságok visszaköszönnek a végleges költségvetésben is. A kiinduló költségekhez képest nagyságrendekkel nagyobb végeredmény is születhet, ha a tervező nem volt kellőképpen körültekintő a projektnél. Mivel a tervezés a önmagában is jelentős költséget tesz ki, ezért fontos, hogy a szükséges dokumentáció időben és minimális módosítással rendelkezésre álljon.

NAPERŐMŰVEK ENGEDÉLYEZTETÉSKORI ÉS KIVITELEZÉSI HIBÁI

Magyarországon általánosságban jellemző, hogy az engedélyeztetési folyamat bonyolult, nehezen átlátható és hosszadalmas. Mindezért a tervezés során érdemes ezzel a tényezővel is kalkulálni, hogy elkerüljük az esetleges többletköltségeket és az ütemezési torlódást. Az áramszolgáltatóval való átadási protokoll egyeztetése, a MAVIR ügyintézése és a szerződéskötés átfutási ideje 1-2 hónap, így ezzel is érdemes számolni.

Mikor már a kivitelezési fázisba lép a projekt továbbra is előfordulhatnak olyan hibák, amelyek kihatással lehetnek a későbbi termelésre. Az alkalmazni kívánt eszközök, alkatrészek és kialakított tartószerkezet épp olyan fontos a naperőművek esetében, mint a háztartási méretű napelemes rendszereknél. A napelemfarmoknál nagyságrendekkel több panelra és egyéb tartozékra van szükség, ami csak növeli az esetlegesen elkövethető és bekövetkező hibák számát is.

NAPERŐMŰVEK LÉTESÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES SZAKMAI TUDÁS ÉS HUMÁN ERŐFORRÁS

Ahogy korábban kiemeltük nélkülözhetetlen, hogy a kialakítani kívánt naperőmű tervezését olyan mérnök végezze el, aki megfelelő jogosultságokkal (V, EN-ME, EN-VI) rendelkezik. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a tervezéshez nem csak villamos szakemberre lesz szükség, mivel számos egyéb szempont is vizsgálandó, mint például a környezethez legalkalmasabb tartószerkezet, statika, talajmechanika, stb. A villamos tervező egyben a generál tervező is, ezért övé a felelőség, így minden információ birtokában kell lennie. A napelemparkok kialakításához szükséges tervdokumentáció (csatlakozási dokumentáció/terv, kiviteli terv) formai és tartalmi követelményeit a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet rögzíti.

A megfelelő szaktudás birtokában lévő mérnökök esetében az is fontos, hogy ne csak elméleti, de gyakorlati tudással is rendelkezzen az ilyen típusú fejlesztések kapcsán. A napelemfarm beruházásoknál komplett projektcsapatra van szükség, akik a tervezéstől az engedélyeztetésen át egészen a lebonyolításig megfelelően tudják koordinálni a feladatokat.

NAPERŐMŰVEK KIVITELEZÉSE SORÁN KIEMELT FIGYELMET ÉRDEMLŐ RÉSZLETEK

A panelek bekötésénél ügyelni kell arra, hogy MC3, MC4 és IP66-os minősítéssel ellátott csatlakozókkal kerüljön végrehajtásra a munka. Érdemes az optimális eljárást a kivitelezés előtt egyeztetni a napelemgyártóval. A naperőműveknél is speciális, keresztmetszetében és anyagában is meghatározott kábeleket kell alkalmazni, melyek ellenállnak a külső hatásoknak is.

A tartószerkezetek szintén meghatározó részét képezik a napelemfarmoknak. A megfelelő talajhoz való rögzítésen túl szükségszerű figyelni arra, hogy csak gyári rögzítőelemek kerüljenek alkalmazásra, valamint a panelek rögzítése közötti hézagok megfelelők legyenek a dilatáció miatt. Optimális panelkiosztással és kábelezéssel egyfelől minimális termelési veszteséggel lehet számolni, valamint a költségeket is racionalizálni lehet.

Sokan nem is gondolnák, de a kerítés az erőmű egyik legfontosabb része. Ez az elem nem csak a nem kívánatos személyeket és állatokat tartja távol, hanem védi is azt a sérülésektől. A naperőművet érdemes még kamerarendszerrel is ellátni, hogy azonosíthatók legyenek az esetleges külső behatások.

A belső rendellenességek nyomon követése érdekében szükséges, hogy a napelempark felügyeleti rendszerrel is rendelkezzen. Ez azt a célt szolgálja, hogy monitorozható legyen az inverterek üzemállapota, mérhetőek legyenek a terepi elosztók, stringek és a környezeti paraméterek.

Meg szeretné tudni mennyibe kerül egy napelemes rendszer? Kérjen ajánlatot! Az ingyenes kalkulációt követően 15 percen belül személyre szabott, részletes árajánlatot küldünk az Ön részére.

Mekkora napelemes rendszerre van szüksége? Tudja meg MOST!

Kalkulátorunkkal pár perc alatt kiszámolhatja, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége. A kalkulációt követően 5 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk. Kattintson, ha nem akar heteket várni egy árajánlatra!