Az EU-Solar Zrt. ismét megmutatta a nagyközönségnek, hogy a piaci szereplők közül kimagaslik, és működése stabil alapokon fekszik. A napokban a BISNODE piacelemző szervezet ’AAA’ minősítéssel díjazta vállalatunkat, mely címet minden évben csak egy igen szűk szegmens érdemel ki a hazai vállalkozások közül. A következőkben bemutatjuk a gazdaságelemző céget, aki a tanúsítást végezte, illetve azt is, hogy eme kitüntetésnek milyen fontos üzenete van számunkra és a piac számára.
MI AZ A BISNODE?
A Bisnode csoport Európa egyik vezető üzleti információszolgáltatója, 19 európai országban jelenlévő, több ezer fős nemzetközi szakértői gárdából álló üzleti adat-és céginformációs szolgáltatásokat nyújtó vállalat. Széleskörű szolgáltatásuk célja, hogy értelmezze, pontosítsa és megértse az ügyfelei üzleti döntéseinek alapját képező adatokat, majd minősítse a vállatokat gazdasági tevékenységük alapján. Minősítési rendszere több száz változót figyelembe véve, statisztikai és szakértői alapokon állapítja meg, melyek a legmegbízhatóbb vállalatok. Az összes gazdasági alanyt megvizsgálva, nemzetközi sztenderdek alapján, az országspecifikus sajátosságok beépítésével kerülnek kiválasztásra azon vállalatok, melyekkel az üzletkötés kockázata a legalacsonyabb, azaz Magyarország legmegbízhatóbb vállalkozásai közé tartoznak.
A Bisnode igen széles partnerhálózattal rendelkezik, megtalálhatók köztük kormányzati szervek, kis- és középvállalkozások, globális vállalati csoportok és egyéni vállalkozók is, akik olyan iparágakban tevékenykednek, mint bank-és pénzügyek, ingatlan, biztosítás, kis-és nagykereskedelem, energiaipar, telekommunikáció és gyártás.
A digitális információk folyamatosan változó világában a legtöbben csak leküzdendő kihívásokat látnak piacon való érvényesülés, fejlődés során. A Bisnode ezt átfordítja, és a kihívásokból lehetőséget alakít ki partnerei számára. A gazdasági elemző segít megfontolt üzleti döntéseket hozni olyan vállaltok számára, akik partnereket keresnek együttműködés céljából: adatszolgáltatásával és kidolgozott minősítő rendszerével támogatást nyújt a megfelelő üzleti partner kiválasztásában. A Bisnode szolgáltató rendszerének felhasználásával a cégek és egyéb szervezetek olyan megfontolt döntéseket hozhatnak, amelyekkel növelni tudják saját jövedelmezőségüket és piaci sikereiket.
Az intelligens adatokon alapuló üzleti információ és döntéshozatal a mai világban elengedhetetlen a stabil vállalati növekedés fenntartásához. A Bisnode abban is segít, hogy folyamatosan aktualizált rendszeréből kiderüljön, a magyar cégek közül ki tartozik a legjobb ak közé, egy vállalat megfelelő partner lehet-e egy jövőbeli együttműködés szempontjából, vagy sem.
EU-SOLAR ZRT. – A MEGBÍZHATÓ PARTNER
Az EU-Solar Zrt-nél évről évre azon is dolgozunk, hogy partnereink felé folyamatosan megerősítsük, hogy egy működésében és pénzügyi szempontokat is figyelembe véve stabil cégként tevékenykedünk. Célunk volt, hogy a legjobbak között szerepeljünk, és a Bisnode minősítése alapján a legmagasabb fokozatot, az ’AAA’ minősítést megszerezzük. 2020-ban megerősítettük helyünket ebben a szűk szegmensben, s törekvésünk a jövőben is, hogy a tanúsítványt évről évre újra kiérdemeljük. Büszkék vagyunk rá, hogy a kiemelkedő ’AAA’ tanúsítás birtokosai vagyunk, melyre a magyar cégek csupán 0,63%-a jogosult!
Az EU-Solar Zrt. pénzügyileg legstabilabb vállalkozás minősítéséről megbizonyosodhat Ön is az alábbi linken, s tanúsítványunkat megtekintheti weboldalunkon eu-solar.hu.
https://tanusitvany.bisnode.hu/penzugyileg-megbizhato-cegek/0250cf1b-5b51-45ee-a7ad-923f7498b1a4
EU-SOLAR ZRT. — A PÉNZÜGYILEG STABIL VÁLLALKOZÁS
Ezzel a Bisnode kitüntetéssel is jelezni szeretnénk jelenlegi és jövőbeli potenciális partnereink számára, hogy az EU-Solar Zrt. megbízható üzleti partner, s kiemelkedő szerepet tölt be a napelemes piacon. A kitüntetés ráadásul nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is komoly presztízsértéket képvisel, hisz nemzetközileg is elismert minősítésről van szó.
A jövőre nézve célunk, hogy ezt a fajta stabilitást megtartsuk és további partneri kapcsolatokat építsünk ki Magyarországon, Európában és más kontinenseken. Ügyfeleink és együttműködő partnereink számára a napelemes rendszerek és elektromos autótöltők piacán hosszú távú, megbízható és fenntartható üzleti megoldásokat kívánunk biztosítani.
Ha sokallja a villanyszámlát vagy azt tapasztalja, hogy „szökik az áram”, kérjen ajánlatot! A kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk.