A napelemet 1954-ben fedezték fel, és az első napelemet a BELL Laboratórium kutatói dolgozták ki. Úgy is hívták, hogy BELL Cell. A technológia 1985–87-ig főleg az űrkutatás eszköze volt. Ipari-kereskedelmi célú technológiák 1987 után jelentek meg. Jelenleg többféle gyártástechnológia létezik, egymással párhuzamosan, és szinte évente jelennek meg újabb technológiák vagy változatok.

Napelemgyártás a világban

A világ napelemgyártása rohamos léptekkel fejlődik. 1985-ben a világ összes gyártása 13 MW volt. 1996-ban ez a szám már 88 MW! 2005-ben a termelés valós száma 1817 MW. A világ termelése 1985 óta 2007-re mintegy kétszázharmincszorosára bővült. 2015-ben a termelés meghaladja a 200 GW értéket (ebből Kína mintegy 120–150 GW-ot képvisel).

Napelemgyár Magyarországon

Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon 1997-ben alakult meg az első magyar napelemgyár, a Dunasolar. A Dunasolar Napelemgyártó Rt. 1997 tavaszán kezdte meg működését, budapesti telephelyen. A beruházás amerikai–magyar tőkével indult és egy magyar feltaláló szabadalmán alapuló amerikai technológiával működött. A gyártási technológia csúcstechnológiát jelentett, és csúcskapacitásában összesen mintegy 150 alkalmazottat és vezetőt foglalkoztatott. Az akkor alkalmazott amorf szilícium (a-Si) vékonyréteg-technológia abban az időben még szinte forradalmi újdonságnak számított. A technológia lényege, hogy csak ott és annyi mennyiséget állítunk elő a drága szilícium anyagból, ami éppen elegendő a napelem előállításához, a többi anyag felesleges. Hordozónak ez esetben nem kell drága szilícium, erre egy olcsóbb üveglap is megfelel. Az üveghordozón előállított vékonyréteg-napelem kiválóan alkalmas az épületintegrált (BIPV) típusú alkalmazásokra – melyek a jövő városfejlesztésében jelentős szerepet fognak kapni –, valamint kedvező árfekvése és többletenergia-termelése miatt igen előnyös napelem-erőművekben is. A Dunasolar termelésének csúcskapacitása 5 MW volt, ami az akkori 40 wattos DS40 főtermékben kifejezve mintegy 125 000 napelemnek felel meg. Ez a gyártási kapacitás a világ akkori napelemtermelésében jelentősnek számított, a világ összes gyártókapacitásának 0,5–1%-át tette ki, a vékonyréteg-gyártási kapacitásszegmensben pedig mintegy 8–10%-ot jelentett. Ez a gyártási kapacitás akkor Európában jelentős mennyiségnek számított. A gyár viszonylag rövid működése során több megawatt teljesítményben szállított napelemeket Amerikába, Németországba és a világ több tájára.Egy kis magyar solar történelem 2015 MEGT11_09-10-1Egy kis magyar solar történelem 2015 MEGT11_09-10-2Többszöri tulajdonosváltás után a gyárat az utolsó tulajdonos 2003-ban eladta, majd bezárták, a vezetőket és a munkásokat elbocsátották. A gyár működtetése során jelentős technológiai tapasztalat gyűlt össze, amely ma már nem elérhető. Ezzel pozíciót vesztettünk az élvonalbeli technológiák területén. A világban időközben bekövetkezett pozitív piaci változások és a gyártástechnológiai fejlesztések igazolták a vékonyréteg-gyártástechnológia gazdaságosságát és létjogosultságát. Egyre több gyár működik amorf szilícium technológiával (Kaneka, Mitsubishi). Az eladott gyár termelési kapacitását azóta többszörösére bővítették.Egy kis magyar solar történelem 2015 MEGT11_09-10-3

Évfordulóink

Szerencsére a körülöttünk lévő világban megindultak azok az alapvető folyamatok, melyek biztosítják, hogy a jövő társadalmának energetikai alapja a megújuló energia legyen. Magyarországon is vannak ezt sejtető történések, ha nem is érjük el fejlődésben az élen járó országokat, de lehet némi reményünk arra, hogy 10-12 év körüli lemaradásunkat mielőbb behozzuk. Vannak eredményeink is, szomorúak és kellemesek egyaránt. Két nevezetesebb évfordulóra emlékezünk most.

2003. szeptember: a Dunasolar bezárja kapuit

2003. szeptember végén zárta be kapuit Magyarország első napelemgyára, a Dunasolar Napelemgyártó Rt., mely akkor a világ egyik legkorszerűbb technológiájával gyártott a-Si napelemeket. A gyár a világ összes amorf szilícium vékonyrétegnapelemtermelésének mintegy 8–10%-át adta. A gyár teljes üzemelési időszakában 150 embert foglalkoztatott. (Ki tudja, hol tartanánk ma?)

2005. október: Magyarország első szolárerőműve

Egy kis magyar solar történelem 2015 MEGT11_09-10-42005. október 8-án történt meg a következő szolártörténelmi esemény: Magyarország első szolárerőművét hálózatra kötötték. Az erőmű azóta is termel, és hálózatra táplálja vissza a napból gyűjtött energiát. A Gödöllői Szent István Egyetem egyik kollégiumi épületére telepített, közel 10 kWp teljesítményű létesítmény, a Fizika és Folyamatirányítási Tanszék kezdeményezésére, európai finanszírozással valósult meg, melyhez a magyar állam is hozzájárult. Az oktatási és demonstrációs célú projekt a „PV Enlargement” nevű EU-s projekt része. A megvalósítás egyik alapvető célja volt, hogy a jövő nemzedékét felkészítsük a „tiszta energiák” használatára. A 10 kWp teljesítmény 2/3 része Dunasolargyártmányú, DS40 napelem, 1/3 részben c-Si ASE 100 (német gyártmány), kristályos napelem. A kiviteli tervezést és a kivitelezést egy magyar cég végezte. 2015 ezért a magyar szolártörténelem jeles évfordulója. 10 éve üzemel hazánk első hálózatra tápláló napelemes rendszere. Fizikailag 2005. október 8-án, ünnepélyesen november 6-án adtuk át az erőművet, mely azóta is folyamatosan, hibamentesen üzemel, és a hazai oktatás-képzés jelentős központja. Az erőmű az elmúlt 10 esztendőben mintegy 83 500 kWh energiát termelt. Egy kis magyar solar történelem 2015 MEGT11_09-10-5 További részleteket az alábbi honlapokon találhatnak: www.gaiasolar.com és www.szie.hu

(Egy volt Dunasolar-dolgozó)

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.