Ismerve az elmúlt pár évtized folyamatait, beláthatjuk, hogy nagyon sok olyan hatás ér minket közvetve, vagy közvetlenül, ami jelentősen befolyásolhatja az életvitelünket, anyagi helyzetünket. A globalizációval ez fokozottan érvényesül, és akár a Föld másik felén bekövetkező esemény is váratlanul és negatívan befolyásolhatja életünket. Így van ez az energiapiacon is. Ugyanakkor egy napelemes rendszerrel képesek vagyunk tenni az ellen, hogy ezek a nem várt hatások mérsékelten, vagy egyáltalán ne érintsenek bennünket.

A BIZONYTALAN JÖVŐ

Bár a közelmúltban lezajlott rezsicsökkentések kedvezően hatottak a háztartások költségvetéseire, mégis számos olyan tényező van, ami ezt teljesen felrúghatja és negatív események sorozatát indíthatja el. Az energiapiac egy igen érzékeny terület. Tudni érdemes, hogy az előállított és felhasználható energiához a szükséges energiahordozók túlnyomó részét külföldről importáljuk. Így van ez a gázzal, kőolajjal, a szénnel és még az atomerőmű működtetéséhez szükséges urániummal is. Ezeknek az erőforrásoknak a piaci árára Magyarország nem tud hatást gyakorolni, így azt mondhatjuk, hogy hazánk energiafüggősége kritikus.

A világban bekövetkező folyamatokat – például kőolaj kitermelés és árváltozás alakulása – pillanatok alatt érezhetővé válik. Ezt legjobban az üzemanyagok heti, vagy pár napos változásánál érzékelhetjük. Ugyanez történik az elektromos áram esetében is, hisz azok előállításához ugyancsak külföldi nyersanyagokat kell vásárolni. Sajnálatos mód nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, és a következő években mennyivel fog növekedni például a villamos energia ára. Egy biztos: emelkedni fog! Ez azért is kijelenthető, mert a villamos energia ára az elmúlt években világszerte nagy mértékben növekedett. Mindezért naiv dolog azt feltételezni, hogy Magyarországon ez nem fog bekövetkezni.

Viszont bizakodásra adhat okot, hogy létezik megoldás az energiafüggőség csökkentésére. Ez pedig nem más, mint a napelemes rendszer!

ÉRVEK A NAPELEMES RENDSZER MELLETT

Egy napelemes rendszer legfőbb előnye, hogy megszabadulhatunk attól a kockázattól, hogy rezsiköltségeink növekedni fognak. A megfelelő számban telepített napelemek ugyanis képesek lehetnek arra, hogy előállítsák otthonunk számára a szükséges elektromos áramot.

elektromosautó

Komplexen és távlatokban gondolkozva egy napelemes rendszerrel kombinált elektromos fűtési rendszer és egy EV töltő megszűntetheti a fűtési és üzemanyagköltségeket is. Emellett egy napelemes rendszernek számos olyan előnye van, amit sokan el sem tudnak képzelni, ezért segítünk, és kiemeljük számukra a legfontosabbakat, amiket érdemes megfontolni:

  • drasztikusan lecsökkenti, vagy meg is szünteti az adott ingatlan áramszámláját,
  • környezettudatos, hozzájárul a környezet védelméhez,
  • működtetésük zéró emisszióval jár,
  • védi a tetőt és az ingatlant a hőhatás ellen,
  • elismerést jelent környezetünk körében,
  • önmagát képes reklámozni a termék, másokat is arra sarkall, hogy beruházzanak a termékbe,
  • növeli az ingatlan értékét,
  • a szigetüzemű rendszerekkel elektromos áramot biztosíthatunk ott is, ahol nincs hálózat,
  • az áramszámlákon megspórolt összeget más fejlesztésekbe/beruházásokba lehet fektetni,
  • a napelemes rendszerek képesek előállítani az elektromos fűtéshez kellő energiamennyiséget is,
  • alkalmazásukkal a nyári hűtéshez szükséges energia is zöld úton kerül előállításra,
  • megvásárlásával élvezni lehet egy kulcsrakész rendszer kényelmét,
  • kiforrt és folyamatosan fejlődő technológia,
  • működésük több évtizeden át biztosított,
  • jól monitorozható, nyomon követhető a napelemes rendszer működése.

A fenti felsorolás már önmagában is meggyőző, de korántsem teljes. Amennyiben Önnek a szolgáltatóktól és a világpiaci árak alakulásától való függés eltörlése a cél, akkor a napelemes rendszer lesz a megfelelő választás!

Ha Ön is szeretne saját napelemes rendszert, kérjen ajánlatot. A kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk.

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.