Világszerte több vállalat, több ország karbonsemlegességet vállalt bizonyos időtávon belül, de ez sokak számára még csak vízió, vagy számos leküzdendő akadályt jelent. Ugyanakkor vannak cégek, mint a Google és az IKEA, akiknek ez már sikerült. Ehhez az elit klubhoz csatlakozott most az EU-Solar Zrt. is, hisz elérte, hogy 2020-tól már karbonsemleges a működése.

A KARBONSEMLEGES VÁLLALATI KULTÚRA ALAPJAI

Az EU-Solar Zrt. a napelemes piac jeles képviselőjeként mindig is küldetésének érezte, hogy ne csak az általa végzett tevékenység legyen környezetbarát, hanem belső működésében is megmutatkozzon a környezetvédelem melletti elköteleződés.

A kettős mérce ideológiáját alkalmazzuk, vagyis nem csak azzal számolunk, hogy az általalunk telepített napelemes rendszer mennyi zöld energiát termel meg, és általa mennyi szén-dioxid kibocsátástól szabadul meg a háztartás és Magyarország, hanem a cégünk által befektetett energiával is kalkulálunk. Ilyen jellegű energiafelhasználás például vállaltunk marketingtevékenysége is, illetve az abból fakadó felhasználói számítógép- és internethasználat, vagy maga az ellátási lánc biztosításának energiavonzata, vagy back office-unk működtetése.

Mérlegre tesszük, folyamatosan monitorozzuk, hogy intenzív marketingtevékenységünk a felhasználói oldalon milyen fogyasztást generál. A napelemes rendszerek hazai elterjesztése véleményünk szerint nem működhet úgy, hogy azzal a másik oldalon közvetve is, de szén-dioxid-kibocsátást generál.

Az ellátási lánc nagy földrajzi távolságot ölel fel, hisz a gyártás a napelemek és inverterek esetében Kínában történik, míg a telepítések Magyarországon. Vállalatunk elsősorban arra tud odafigyelni, hogy raktárunkból a lehető legrövidebb utón kerüljenek a termékek ügyfeleinkhez. Mindezért a kiszállítást gondosan megtervezzük, odafigyelve az üzemanyag felhasználásra. Emellett az is megemlítendő, hogy céges autóflottánkat úgy alakítottuk ki, hogy azok üzemanyag-felhasználása kedvező legyen, illetve törekszünk arra, hogy elektromos és hibrid hajtású autókat vásároljunk.

Pécsi telephelyünkön több mint negyven fővel biztosítjuk nap, mint nap ügyfeleink színvonalas kiszolgálását. Ez pedig jelentős energiafelhasználással is jár. Mindezért irodánkon olyan fejlesztéseket hajtunk végre, amivel az ingatlan károsanyag-kibocsátás mentesen működhet. A tetőre telepített napelemes rendszerrel és a kialakításra kerülő hőszivattyúval a szükséges áramot, valamint a hűtést-fűtést is telephelyen belül biztosítani tudjuk majd hálózatról vételezett energiaforrás nélkül.

A NAGY UGRÁST JELENTŐ BERUHÁZÁS

Energia- és szén-dixod mérlegünkben a legmeghatározóbb elem a Siklós határában létrehozott napelemparkunk. A 360 kWp teljesítményű napelemes kiserőműves beruházással a zöldenergia termelése mellett elsődleges célunk az volt, hogy ezzel is csökkenteni, kiegyensúlyozni tudjuk vállalatunk ökológiai lábnyomát. A napelempark segítségével pedig már biztosított, hogy vállalatunk teljes egészében karbonsemlegesen működhessen az idei évtől!

A környezet védelméhez Ön is hozzájárulhat azzal, ha napelemes rendszert alakít ki. Amennyiben Ön is szeretne saját napelemes rendszert, kérjen ajánlatot! Az ingyenes kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk Önnek.

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.