Sokakat foglalkoztat, hogy egy napelemes rendszer mekkora terhelést jelent a tetőszerkezet számára, mekkora pontosan a napelem súlya. Jelen írásban az aggodalmakat kívánjuk eloszlatni, és beszámolni arról, hogy milyen nehéz egy napelem, vagy a teljes napelemes rendszer, illetve arról, hogy milyen tetőre, milyen feltételek mellett lehet fotovoltaikus rendszert telepíttetni.

A NAPELEM SÚLYA, A TELJES RENDSZER JELENTETTE TERHELÉS MÉRTÉKE

Először is szeretnénk minden napelemes rendszert vásárolni kívánó személyt megnyugtatni, hogy egy napelemes rendszer súlya nem jelent semmiféle kockázatot egy megfelelő állékonyságú ház, illetve tető számára. Sőt a telepítés során a szakemberek, csak minimális mértékben bolygatják meg az épület tetőszerkezetét.

Vajon mekkora napelemes rendszer kell egy háztartásnak? Manapság egy átlagos 4 fős család éves fogyasztása nagyjából 6000 kWh, amit egy 5 kW-os napelemes rendszerrel lehet kielégíteni. De mégis hány darab napelem kell ehhez? 

Az egyszerűség kedvéért számoljunk egy olyan napelemes rendszerrel, ami egy 5 kW-os inverterből és 18 darab 280 Wp-es (összesen 5,04 kWp) napelemből épül fel. Az invertert általában védett helyen, az épületen belül a falon helyezik el, így ez nem is terheli a tetőt. Egy 280 Wp-es napelem panel súlya körülbelül 17-20 kg, így könnyedén kikalkulálható, hogy a tetőre helyezett panelek nagyjából 360 kg megterhelést jelentenek. (Egy nagyobb 72 cellás napelem súlya elérheti a 23 kg-ot is!) Ehhez társul még az általában alumíniumból vagy acélból felépülő tartószerkezet, a kapcsok, a csavarok, a rögzítők és a kábelek jelentette plusz súly. 

Ez utóbbiak panelenként további 4-5 kg súlyt jelentenek, vagyis nagyjából 80 kg-ot. Összességében azt mondhatjuk, hogy egy átlagos háztartási napelemes rendszer súlya fél tonnát sem tesz ki, ami ráadásul igen nagy felületen oszlik el. Így felesleges attól tartanunk, hogy jelentős terhelést okozna a tetőszerkezet számára, hisz egy téli 20 cm vastag hótakaró is jelentősebb súlyt képvisel, amivel szintén könnyedén elbír egy jól felépített tető.

Amennyiben a tetőt így sem kívánjuk feleslegesen terhelni, akkor adott a lehetőség, hogy a napelem földre telepítése valósuljon meg.

MEKKORA NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTHETŐ FEL, ÉS MIK AZ IDEÁLIS TETŐTÍPUSOK?

Háztartási villamosenergia-igény kielégítése céljából a napelemes rendszereket a legkézenfekvőbb a tetőre telepíttetni. Ugyanakkor vannak fontos szempontok, amiket érdemes figyelembe venni a tetők esetében. Nekünk és a kiválasztott napelemes cégnek is tisztában kell lennie azzal, hogy milyen típusú (milyen fedésű), szerkezetű és statikai állapotú tetőre történne a telepítés. Ezt részben magunk is meg tudjuk válaszolni, de ajánlott szakemberek által egy helyszíni felmérést is lebonyolítani. A napelemes rendszer méretének és felszerelhetőségének megállapításához felmérésre kerül ezen alkalommal a tető tájolása, dőlésszöge, a kialakítást befolyásoló tényezők (tereptárgyak: fa, szomszédos épület, kémény, tetőablak stb.). 

Egy korábbi cikkünkben már írtunk róla, hogy egy napelem mérete nagyjából 1 x 1,6/2 m. Így a fentebb említett 18 darab panel esetében 1,6/2 m2 x 18, vagyis 29-36 m2 szabad tetőfelületre lesz szükségünk a telepítéshez.

Fontos még tisztában lenni azzal, hogy nem minden tetőtípusra ajánlott napelemet telepíteni. A napelemes rendszer felépítésére a legalkalmasabb tetőtípusok az égetett cseréppel, betoncseréppel, zsindellyel vagy fémlemezzel (trapéz, hullám) borított tetők. Ezekre egyszerűen, a megfelelő kapcsok használatával fel tudják rögzíteni a szerelők a tartószerkezetet és a napelemeket.

Más a helyzet viszont a pala és hullámpala fedésű tetőknél. Ezeknek a tetőtípusoknak a cseréjét javasolja a legtöbb cég mielőtt a napelemes rendszer felhelyezésre kerül. Ennek igen egyszerű oka van, ugyanis a rögzítéskor ezek a palák könnyedén megrepedhetnek, eltörhetnek, ami a későbbiekben beázást okoz. Továbbá ezek az anyagok többnyire azbesztet is tartalmaznak, ami viszont veszélyt jelent a lakók és a szakemberek egészségére a megbontás során.

A fentiek mind a ferde tetős esetekre voltak igazak, a lapostetők esetében teljesen más kialakításra van szükség. A lapos tetejű épületeknél minden esetben speciális tartószerkezet kell, amivel beállítható a panelek megfelelő dőlésszöge. A tartószerkezet rögzítése történhet a födémhez való rögzítéssel és lesúlyozással is. Utóbbi esetben érdemes kalkulálni a plusz súlyok okozta terheléssel is, szóval mindenképpen kérjük szakember segítségét.

EZEK A TETŐRE TELEPÍTETT NAPELEMES RENDSZER FELTÉTELEI

A napelemes rendszer felhelyezésének több feltétele van, amit a nem szakmabeliek nehezen tudnak csak felmérni. A telepítési lehetőséget befolyásolja a már említett tetőborítás, a tető kitettsége, a dőlésszög, a felület mérete, a szerkezet állékonysága. Mindezért fontos, hogy a rendszer felszerelhetőségének megítélését szakember határozza meg. 

A napelemes cégek szakértői ismerik a napelemek súlyát, több éves tapasztalataik révén a kivitelezési lehetőségeket, így lehet, hogy alternatív megoldásokat is tudnak javasolni, ha valamelyik tényező nem éppen ideális. Például, ha nem ideális a tető dőlésszöge, akkor tájékoztatást tudnak adni arról, hogy milyen szerkezettel lehetne azt megfelelően beállítani.

 

FÖLDRE TÖRTÉNŐ TELEPÍTÉS ESETEI

A napelem földre telepítése leggyakrabban a nagy napelemparkoknál történik, de előfordulhat az is, hogy ez a fajta telepítési mód a háztartásoknál is szükségessé válik. Amennyiben már tudjuk mekkora napelemes rendszer szükséges fogyasztás alapján az adott családi háznál, vizsgálni kell, hogy az a háztetőre felhelyezhető-e. A talajra történő elhelyezést indokolttá teheti, ha a tető mérete, teherbírása, alakja, kitettsége, dőlésszöge nem megfelelő. 

Ebben az esetben, ha az épülethez kellő nagyságú kertrész tartozik, megoldható a napelem földre telepítése. A lapostetőhöz hasonlóan ez is speciális tartószerkezettel történik. A fémszerkezetet több módon is a talajhoz lehet rögzíteni: csavarozással, cölöpözéssel vagy lesúlyozással. A megfelelő megoldást mindig a szakember választja meg előzetes felmérés során. A napelem földre telepítése során pedig már nem is fontos, hogy mekkora is egy napelem panel súlya, hisz a föld (szinte) mindent elbír.

Ha sokallja a villanyszámlát vagy azt tapasztalja, hogy „szökik az áram”, kérjen ajánlatot! A kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk.

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.