Szerethető Munkahelyek díjat kapott az EU-SOLAR Nyrt. A rangos elismerést 2019-ben már elnyerte cégünk, most ismét bebizonyítottuk: Pécsett a Koksz utcában található az egyik legjobb hangulatú munkahely.  

Rendszeres csapatépítők, közös ebédek, modern irodai környezet, gyümölcsnapok, kedves meglepetések – csupán néhány érv, amiért jó az EU-SOLAR-nál dolgozni. Dolgozóink ezt már jól tudják, most azonban másoknak is megmutathatjuk, hiszen 2019. után idén ismét elnyertük a Szerethető Munkahelyek Díjat.

A Dreamjo.bs álláskereső portál által meghirdetett versenyére ingyenesen nevezhetnek a különböző cégek.  A kis- és középvállalkozások (KKV), valamint a nagyvállalatok külön kategóriában indulnak, így egy startupnak ugyanolyan esélye van a győzelemre, mint egy multinacionális vállalatnak. A közönségszavazatok alapján a zsűri 200 magyarországi céget díjaz, a mezőny 3 éve romániai indulókkal bővült.

A pályázóknak a szerethetomunkahelyek.hu oldalon kellett létrehozni egy olyan komplex cégprofilt, amely hűen tükrözi mindennapi tevékenységüket, a munkahelyi légkört és környezetet. Mi is aktualizáltuk oldalunkat, hogy a látogatók a legfrissebb, legrelevánsabb tartalmakat lássák, és szavazzanak ránk.

szerethető munkahelyek oklevél

Az idén hatodszor megrendezett versenyen rekordszámú, összesen 1700 cég indult, és november 1-ig, a verseny végéig csaknem 72000 szavazat érkezett be. Az összesítés napjai után hamarosan megérkezett az örömteli hír: az EU-SOLAR Nyrt. egyike annak a 150 KKV-nak, amelyek megkapták a Szerethető Munkahelyek Díjat.

Az elismerésnek nagyon örülünk, számunkra azt jelenti, hogy nem csak mi, az itt dolgozók, hanem a hozzánk látogatók, hozzánk pályázók is úgy gondolják: Pécsett mi vagyunk az egyik legjobb hangulatú munkahely. Mindezt most még szélesebb körben bemutassunk cégünket, szolgáltatásainkat és az általunk végzett munkát.

Amennyiben Ön is szeretne nálunk, egy szerethető munkahelyen dolgozni, tekintse meg aktuális álláshirdetéseinket az alábbi linken!

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.